A kereskedelemben kapható biotermékek ára sokkal drágább, mint a hagyományos termesztésben. Az árkülönbség abból adódik, hogy vegyszerek nélkül a termés egy része áldozatul esik a rovaroknak, kórokozóknak, így jóval kisebb termésérhető el ugyanakkora területen, mint a vegyszerhasználattal.
A biokertészetről
Mivel vegyszereket nem használnak a biokertészetben máshogy védik a növényeket. A nagy területen termesztett növényekhez képest, a kiskerttulajdonosoknak jobb esélyei vannak, hogy a kártevők távol maradnak, hiszen egy növényből, ha csak kis mennyiség van jelen a területen, akkor arra kevésbé gyűlnek össze a kártevők. A kórokozók és kártevők kiírtása nem csak a népnyelven alapul, hanem már tudományosan is igazolt.
Ősszel egy mélyásással például elősegíthetjük hogy sok rovar elpusztuljon a téli fagyokban. A hajtásvégeken a megjelenő levéltetű telepeket zöldmetszéssel egyszerre is el lehet távolítani. A növényeket a vetésforgó elvén kell minden évben elültetni ,elvetni, tehát minden évben más helyre kell ültetnünk őket, hogy a paraziták a következő évben ne találják ugyanott a növényüket. A növények társításával, egymás mellé vetésével megoldhatjuk, hogy egymás kártevőit riasszák el egyes növények.
Permetezni, a növényekből készült teákkal, vagy szűrt ázaléklevekkel lehet a növényeket, ezek bio- növényvédőszerként is megállják a helyüket. Ha például bársonyvirággal vetjük körbe kertünket, amellett hogy szép lesz, a fonálférgek ellen is védjük a területet.
A zöldségnövények többsége a semleges talajt kedveli, a burgonya a savasabb, a káposzta- és babfélék pedig az enyhén lúgos talajban fejlődnek megfelelően. Az erősen lúgos közeget kevés növény tűri, de például a fűszernövények (pl. rozmaring, kakukkfű, levendula) ott is jól érzik magukat. Kertészetekben kapható pH-mérő gyorsteszt, ezzel biztosra mehetünk.
Pár tipp a kertészetbe:
- A metélőhagyma gyorsabban nő, ha kávézaccal trágyázzuk.
- A fűszernövények/gyógynövények illóolajtartalma fokozható ha csalánt ültetünk a szomszédságába.
- Ha a káposzta növények közé tojáshéjat rakunk, a káposztalepkék távol maradnak, ugyan így az ágyások mellé ha zsázsát ültetünk, vagy elég ha csak füves terület mellé ültetjük magát a káposztát, a földibolha messzire elkerüli.
- A fokhagyma, büdöske, menta, körömvirág távol tartja a bogarakat a növényekről, a levendula pedig a levéltetveket is elűzi.
- A káposztalepkéket a leveles paradicsomnövényből készített lével tarthatjuk távol.
- Atkákat paraffinolajjal, illetve káliszappannal űzhetjük el.
- Ha csigák ellen szeretnénk védekezni, hatásos lehet, ha a növényünk közelébe fokhagymás és paszternákot ültetünk.
- Ha sok a hangya a gyümölcsfánkon, érdemes csalánnal körbe ültetni.
Permetszerek növényekből:
- Fokhagymából: 10 liter vízhez kb 70 dkg hámozatlan fokhagymát aprítva teszünk, a gombásodás ellen, illetve atkák ellen is tökéletes szer.
- Mezei zsurlóból: 10 liter vízhez kb 1 kg friss növényt adni, és talajra, növényre is permetezve a gombásodás ellen hat.
A Biokertbe érdemes komposztálót kialakítani, amibe csak szerves anyag kerülhet: lenyírt fű, gyomok, zöldség/gyümölcs hulladékok, elhalt, elnyílt növények tojáshéj, kávézacc..
Hiszen tápanyag utánpótlásnak kiváló lehet a komposztáló tartalma, és műtrágya helyett is tökéletes. Például készíthetünk csalánból bio trágyalét: egy frissen szedett táskányi csalánt egy esővízzel teli hordóba/ edénybe rakunk ( ez a hordó/edény ne fémből készült legyen, mert a csalán erjedésénél keletkezhetnek olyan vegyületek, amik oldják a fémet) , fedjük le valamivel, hogy a kis állatok ne essenek bele, majd kb 2 hét múlva ez össze érik, és a növények tövéhez öntve kiváló tápanyagként szolgál. ( borsónál, babnál, fokhagymánál ne használjuk! ).
Növénytársítás a biokertben
Egyes növények illata elűzi a kártevőket, más növények gazdagabbá teszik a földet, így összhangba hozzák egymást.
A növénytársítás lényege, hogy a kártevőket a minél jobban vissza szorítsuk, és vegyszerek nélkül gazdag termést elérni.
A bab nagymennyiségű nitrogénnel látja el a talajt, ami jót tesz a répának.
A hagyma pedig kártevőit távol tartja...
Saláta mellé tökéletes a menta, mert a csigák nem szeretik az illatát....
A retket a saláta védi a bolhák ellen... de ugyan úgy a hagyma is tökéletes szomszédság erre.
Burgonya mellé ha zöldbabot, esetleg tormát ültetünk, a krumplibogarak elkerülik.
Ha paradicsom mellé bazsalikomot, vagy kaprot ültetünk, megvédi a hernyóktól, és még a termést is növeli.
Káposzta legyeket úgy űzhetjük el a káposzta palántánkról, ha rozmaringot, vagy sarkantyúkát ültetünk mellé.
A büdöske a rovarokat távol tartja az illata miatt, ültethetjük a spárga mellé is.